Frissítse Flash lejátszóját!
Csak a n?‘knek

Ételhulladék

nyomtatható verzió

A már hagyománynak számító, idén november 21-29. között megrendezésre kerülő Európai Hulladékcsökkentési Hét (European Week for Waste Reduction, EWWR) keretében az ÖKO-Pack Kft. mintaprojektek megvalósítására vállalkozott: hatóságokat és civil szervezeteket buzdít arra, hogy önkéntes vállalásaikon keresztül valós, mérhető hulladékcsökkenést érjenek el.

Mennyi élelmiszert dobunk ki?

Az Európai Bizottság szerint az uniós háztartások által megvásárolt élelmiszereknek átlagosan 25%-a végzi a szemetesben.
A jelentés mögött álló 2010-es vizsgálat szerint a tagállamokban az élelmiszer hulladék legnagyobb része - 76 kilogramm fejenként és évente - a háztartásokban keletkezik. Ez az összes kidobott hulladék (179 kg/fő/év) közel fele, amivel a háztartások vezetnek az ételek kidobásának terén (nagy pazarló még a feldolgozó szektor és a vendéglátás az összmennyiség 39 és 14%-ával, míg a sort a kereskedelem zárja 4%-kal).
Magyarországon a tanulmány - nagyrészt becsült adatai - szerint évente közel kétmillió tonna élelmiszer hulladék keletkezik. Ez fejenként jó 180 kiló, ami nagyjából megegyezik az európai átlaggal.
Amiben viszont eltérünk az átlagtól: nálunk a legnagyobb mennyiséget (62%) a feldolgozóipar adja, míg a háztartások "csupán" az összmennyiség 21%-áért felelősek (a kereskedelem 6, a vendéglátás 11%-kal képviselteti magát a pazarlási versenyben).

élelmiszer hulladék 21

Ez megfelel annak az általános trendnek, ami szerint a fejlett országokban a pazarlás elsősorban az élelmiszerlánc végén, vagyis a boltokban és a végső fogyasztónál jelentkezik, a szegényebb országokban viszont (ahol a fizetések sokkal nagyobb hányadát költik élelmiszerre, így az nagyobb értékkel bír az emberek szemében) elsősorban a termelés, előállítás helyszínén szükséges a nagyobb odafigyelés.
De még ha arányában és mennyiségében háztartásainkban nem is keletkezik annyi háztartási hulladék, mint a nálunk tehetősebb országokban, otthonainkban még így is közel 400 ezer tonna, azaz háztartásonként több mint 100 kiló élelmiszert dobunk ki évente!
Ha azt vesszük alapul, hogy Magyarországon 2008-ban háztartásonként körülbelül 1 tonna élelmiszert vásároltunk, akkor a megvásárolt élelmiszereknek ez mintegy 10%-a.

elelmiszer_hulladek_9

Az étkezdék sok esetben az élelmiszer fogyasztás fő helyszínei, ám a legtöbb esetben nem fenntartható és nagyon pazarló módon működnek. Az emberek általában csak felületes és rész információkkal rendelkeznek az étel és élelmiszer útjáról, valamint az élelmiszer termelésről, és egyáltalán nincsenek tisztában az étel és élelmiszer maradékok, hulladékok által okozott globális negatív hatásokkal. Így nem is törekednek a tudatos tervezésre, és a maradékok elkerülésére e téren.
Az alábbi akció célja, hogy csökkentse a keletkező ételhulladék mennyiségét az étkezdékben, és növelje a fogyasztói tudatosságot ezen a területen. Fontos annak tudatosítása, hogy mindennapi döntéseinkkel közvetlen hatással vagyunk a hulladéktermelésre, és már kis odafigyeléssel is nagy változást lehet elérni az étkezdékben. Az akció során a jó gyakorlatokat a vendégek "hazaviszik", és otthon is alkalmazhatják. Így sokszorozódik az elért pozitív hatás.
Éppen ezért az eszközök egy része az élelmiszer fogyasztási szokásaink, magatartásunk megváltoztatására, a hulladékcsökkentéssel kapcsolatos szemléletformálásra, és a felesleg "újrahasználatára" irányul.

Bevont eszközök helyszíneken:

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében az “Étkezdék az ételhulladék keletkezés ellen" akcióban résztvevő szervezeteknek köszönjük az önkéntes vállalásokat és a fáradozást!

  • NMHH étkezde
  • Teltház étkezde
  • Hatpöttyös Étterem
  • Csendes Étterem
  • Kőleves Vendéglő
  • Miksa Cafe
  • Viking Vendéglátó- és Szolgáltató Kft.
  • Városháza Étterem és Vendéglő
  • Junior központ / Pajtás Étterem

EWWR_06 EWWR_07

A mintaprojektek megvalósítását az Európai Hulladékcsökkentési Hét hazai szervezője, az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság (OKTF NHI) támogatja.
 

ÖKO-Pack Kft.
Európai Hulladékcsökkentési Hét
www.ewwr.eu

További információ:
Tuba Erzsébet - ÖKO-Pack Kft.



Bookmark and Share