9. Miért aggodalmaskodunk az emberi társadalom fennmaradásával kapcsolatban, hiszen az ember hihetetlen sikereket ért el elterjedési területének kibővítésében, egyedszámának növelésében, táplálék-forr

A szerkezetben megvalósuló irányítás egyértelművé teszi, hogy a szabályozás és vezérlés nem távolodhat el végtelen mértékben egymástól, mert minél nagyobb távolság alakul ki közöttük, annál nagyobb visszacsapás jön létre a negatív visszacsatolás működése miatt. Láthattuk, hogy az emberi társadalomban számos olyan viszonyrendszer tárható fel, amelyek esetében hol a szabályozás, más esetekben a vezérlés kerül túlsúlyba. Ez csak úgy lehetséges, ha az ember megpróbálja kikapcsolni, vagy figyelmen kívül hagyni a negatív visszacsatolást. Ezt azért teheti meg, mert a negatív visszacsatolás alacsonyabb fokait elviselhetőnek véli (megéri áldozatokat hozni rövid-távú előnyökért), illetve a legtöbb ráhatásra adódó válasz (kihatás) csak késve jelentkezik.

Számos példával bizonyíthatjuk az ember ilyen jellegű magatartását. A mobilizáció kiterjedésével, amelyet a belső égésű motorok fejlesztése és a fosszilis tüzelőanyagok felhasználása tett lehetővé, az ember képes lett magát látszólag függetleníteni attól a közvetlen környezettől, amelyben él. A globalizációban voltaképpen az élettér tágul ki, a hely térré bővül. Helyesebben szólva a hely térré üresedik ki, azáltal, hogy amíg a hellyel az ember közvetlen kapcsolatban áll, a globális térrel való kapcsolat közvetett. Míg a helyben végzett cselekvéseink következményei közvetlenül jelentkeznek helyben, s ezért elkövetett tévedéseink eredményei láthatók, s kijavíthatók, addig a térben valahol megvalósuló tevékenységeket más ellenőrzésére bízhatjuk csak. Amit nem látunk, nem érzünk közvetlenül, számunkra olyan, mintha nem is létezne, olyan, amelyért nem tartozunk felelősséggel. A visszacsapás, pedig biztosan készül, de mivel közvetlen, helyben, s azonnal jelentkező fenyegetést nem jelent, így nem törődünk vele. Ebben az esetben figyelmen kívül hagytuk a negatív visszacsatolást.

A negatív visszacsatolás figyelmen kívül hagyása akkor is bekövetkezhet, ha közvetlenül érezzük, vagy előre tudjuk ezeket. A közlekedési eszközök használata például nap, mint nap emberek sokaságának halálát okozza, vagy tisztában vagyunk azzal, hogy elfogynak a fosszilis eredetű hajtóanyagok, vagy, hogy a környezetbe történő kibocsátása az égéstermékeknek éghajlatváltozáshoz, egészségkárosodáshoz, stb., vezet. Az ember úgy véli, hogy érdemes akár életeket, s akár a környezetének épségét is feláldozni azért, hogy rövidtávon élvezhesse a mobilizáció előnyeit. A közvetlenül észlelhető negatív visszacsatolásokat ezért megpróbálja kikapcsolni, vagy elhalasztani.

Az orvostudomány ma, a dominánsan megnyilvánuló felfogásában és gyakorlatában a negatív visszacsatolások elodázásán fáradozik. A fájdalomcsillapító nem a fájdalom okát, a nyugtató nem a nyugtalanság okát szünteti meg, hanem a tünet kezelésével lehetővé teszi a probléma kitágítását, az okok növekedését. Számos genetikailag meghatározott, s örökletes betegség gyógyításával fenntartja a hibás gén továbbadásának lehetőségét, a rövid-távú jobbulásért, vagy az egyed érdekéért, hosszú távú áldozatokat hoz, az egyed érdekében feláldozza a faj érdekeit. Az itt leírtak súlyos, nehezen megválaszolható kérdéseket feszegetnek, de előbb utóbb nem tehetünk úgy, mintha ezek a kérdések nem léteznének.

A fejlesztéspolitika, amely fejlődésben elmaradott térségeken, lemaradt társadalmi rétegeken akar segíteni, szintén csak a problémák kitágításában jeleskedik, amennyiben figyelmen kívül hagyja a megőrzés és fejlesztés között fennálló helyes mértéket. A versenyre alapozott fejlesztés, a gazdasági növekedés minden áron történő hajszolása lehetetlenné válik, ha az mérték felett történik. Ilyen mérték a környezet eltartó-képessége, de az emberek fizikai, szellemi, lelki terhelhetősége is. Vagyis, ha nem őrizzük meg a környezet eltartó-képességét, az emberek fizikai, szellemi és lelki egészségét, akkor a fejlesztés nem fejlődéshez, hanem problémák gyártásához vezet.