Frissítse Flash lejátszóját!
Csak a n?‘knek

Újabb házhoz menő! Most Vas megyében

nyomtatható verzió
2013. december 10., kedd, 9:45
80 hulladékgyűjtő szigetet, 7 hulladékudvart és 1 válogatóművet épít Vas megyében a Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás az Európai Unió támogatásával. A Társulás ugyanis az érintett települések szelektív hulladékgyűjtési rendszerének kiépítését tűzte ki célul.

Az építkezési feltételek a kivitelező szerződés aláírásával hivatalosan is megerősödtek. A munkaterület átadás-átvételét december közepére tűzték ki, így a munkálatok várhatóan már idén vagy jövő év elején elkezdődnek. A teljes hulladékgyűjtési rendszer építése 2015 májusában zárul le.

vas_megye_03

A Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás az Európai Unió támogatásával közel 3 milliárd forintot fordít a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszer kiépítésére Vas megye 127 településén. A jövőben 80 hulladékgyűjtő sziget, 7 hulladékudvar és 1 válogatómű épül, melyeknek köszönhetően a rendszer radikális fejlődést eredményezhet a hulladékgyűjtésben.

Az érintett településeken összesen 80 hulladékgyűjtő sziget létesül, melyeken egyenként 4 darab konténer nyújt lehetőséget a szelektíven gyűjtött lakossági hulladék elhelyezésére. A 7 hulladékudvar Szombathely, Körmend, Bük, Pankasz, Rábahídvég, Répcelak, Szentgotthárd településeken biztosítja a háztartásokban keletkező veszélyes és speciális hulladék átvételét. Ezenkívül egy hulladékválogató csarnok is épül Szombathelyen, több mint 2500 négyzetméteren. A csarnok évi legkevesebb 7.500 tonna hulladék válogatására lesz alkalmas és három fő egységből áll majd: a válogató csarnokrészből, a bálatárolóból, illetve a válogató csarnokrészben elhelyezett szociális épületrészből. Az építkezések elindítását jövő év elejére tervezik, de az sem kiárt, hogy a munkálatok még idén elkezdődnek. A teljes munkafolyamat lezárása 2015 májusára várható.

vas_megye_02

A szelektív hulladékgyűjtési rendszer kiépítése mellett, a projekt által érintett településeken 27.500 házi komposztáló láda ingyenes kiosztására kerül sor. A ládákért két úton lehet regisztrálni: elektronikusan vagy személyesen. Azok az igénylők, akik elektronikusan jelentkeznek, a www.westhull.hu weboldal Komposztáló láda igénylés menüpontjában regisztrálhatnak, ahol egy használati útmutatót is találnak, mely megkönnyítheti házi komposztálásukat. Azoknak, akiknek nem áll módjukban interneten regisztrálni, személyesen, papír alapon is megtehetik az érintett települési önkormányzatoknál. A ládákért való regisztráció két hónapja indult, azóta több mint 6000 darabot igényeltek. A kiosztásra ― a közbeszerzési eljárást követően ― várhatóan 2014 tavaszán kerül sor, a kiosztás elbírálása pedig regisztrációs sorrendben történik.

begyujtés5


"Büszkék vagyunk arra, hogy nekünk adódott meg a lehetőség a szelektív hulladékgyűjtési rendszer kiépítésére Vas megye 127 településén. Bízunk benne, hogy a projekt lezárásakor maradandóan tiszta környezetet tudhatunk magunkénak"” mondta Marton Zsolt, a Társulás elnöke.

forrás: westhull.hu



Bookmark and Share