Túllövés Napja - 2012

nyomtatható verzió
2012. augusztus 14., kedd, 15:59
Az emberiség ökolábnyoma számokban

Milyen esemény köthető 1987. december 17.-hez?
Nehéz kérdés, valóban. Nos ekkor tettek említést első alkalommal a Túllövés napjáról. Ki gondolta volna, hogy az emberiség már akkor is, több mint két héttel hamarabb használta fel az adott évre jutó erőforrásait?

Mit jelent a Túllövés Napja?
Röviden összefoglalva azt jelenti, hogy egy adott évre jutó erőforrás mennyiséget milyen gyorsan használ fel az emberiség. Mondhatnánk, hogy pontosan egy év alatt. Vagy mégsem?
A túllövés napja minden évben az a naptári dátum, amelyiken az emberiség fogyasztása meghaladja a Föld biokapacitását, azaz felhasználja mindazt az erőforrás mennyiséget, amelyet a bolygó termelni tud az adott évre.

Vagyis, adott területen (Föld), ahol az ökológiai lábnyom (terhelések) mérete meghaladja a biokapacitás (eltartóképesség) méretét, fenntarthatatlanságról beszélünk. Vitás, hogy pontosan mióta, de a '70-es-'80-as évek óta már a fenntarthatatlan életmód jellemzi az emberiséget, vagyis gyorsabban éljük fel az erőforrásokat, mint amilyen ütemben azok meg tudnak újulni.

 

labnyom3 


Míg 1987-ben "csupán" két héttel gyorsabban habzsoltuk fel a rendelkezésre álló forrásokat, úgy 2002-ben már október 21.-re sikerült ugyanez. 2012-ben pedig a Túllövés napja augusztus 22-én lesz. Érezhetően túl gyorsan haladunk a korral, figyelmen kívül hagyva, hogy szokásainkhoz nem tud ugyanilyen ütemben alkalmazkodni a természet. Így világossá válik, hogy a mi feladatunk észrevenni mindezt és idomulni a természethez, amennyiben a jövő generációinak szeretnénk legalább azokat az életkörülményeket biztosítani, ami nekünk megadatik.

Mit jelent az "ökológiai lábnyom"?
Ökológiai lábnyom mindazon tényező összessége, melyek során használjuk a Föld erőforrásait. Ezek többek között a beépített terült, az élelmiszertermelésre használt terület, halászat, szennyező anyag kibocsátás, erdőhasználat, megtermelt hulladék mennyisége, stb. Egyenként is beszélhetünk víz lábnyomról, szén lábnyomról, legelő, erdő vagy halászati lábnyomról, de az ökológiai lábnyom számításánál mindezt ötvözik, így egy általános értéket kapunk arról, hogy milyen mértékben vesszük igénybe a Földet. Az ökológiai lábnyomot lehet egyénre, országra vagy vállaltra is számolni.

 

labnyom2


Kiszámolom az ökológiai lábnyomomat!

 

Az ökológiai lábnyom számítása nagyon összetett és nehéz, a modelleket folyamatosan finomítják, hogy évről-évre pontosabb értéket kapjunk. Fő célja, hogy felhívja a figyelmet az erőforrás takarékosság szükségességére, a tudatos fogyasztásra és a mértéktartóbb életmódra, elsősorban az iparilag fejlett országokban. Az első, 1996-ban ökológiai lábnyom (EF) számításra készült modell, EF 1.0 néven vált ismertté, amely még kezdetlegesnek mondható a 2004-ben nyilvánosságra hozott EF 2.0-val szemben. Míg az EF 1.0 csupán az emberi fajt vette alapul, úgy az EF 2.0 már számol azzal is, hogy a Föld 2/3-át víz borítja, illetve hogy más fajok is élnek a Földön.

Hogyan tudom csökkenteni az ökológiai lábnyomomat?
Először is vizsgáljuk meg a fogyasztási szokásainkat. Segít ebben az ábra, mely egy átlagos magyar lakos ökológiai lábnyomának összetevőit számszerűsíti. Azaz mely értékeken tudunk változtatni. Az ábrán jól látható, hogy a fosszilis tüzelőanyagok, a szennyezőanyag kibocsátás nagymértékű, ami miatt a hazánk területére vonatkoztatott biokapacitást jóval túllépi az ökológiai lábnyomunk.
Azaz, ha hazai terméket vásárolok, nem csupán a magyar gazdaságnak teszek jót, hanem a környezetemnek is, mivel nem terhelem felesleges szállításból származó CO2 kibocsátással a Földet. Ha a terméket piacról szerzem be és nincs rajta csomagolás, akkor pedig csökkentem a felesleges hulladéktermelést is. A hulladék nem megvásárolásával nem támogatom annak drága gyártási, szállítási költségeit sem.

Ha többet szeretne tudni a lehetséges alternatívákról, és arról hogy hogyan lehet közelíteni a fenntarthatóbb életvitel felé az egyén szintjén, látogasson el a Tükörben a Világ kiállítás honlapjára.

 

labnyom1

 

Tükörben a Világ az Európai Parlamentben, tudósítás Brüsszelből
Az itthon is nagy sikereket elért kiállítás idén második alkalommal jelenik meg Brüsszelben, ahol a szeptemberben megrendezésre kerülő "The EU Response to Ecological Overshoot Day: Implementing the Rio+20 Outcomes" (Az Európai Unió válaszai a Túllövés napja alkalmából: A Rio+20 megvalósult eredményei -szerk.) konferencia egyik szerves elemét képezi a kiállítás.

A Belgiumban alapított nemzetközi non-profit szervezet, a GLOBE EU meghívásának és támogatásának köszönhetően a Tükörben a Világ kiállítás 2012 őszén ellátogat az Európai Parlamentbe, hogy a Túllövés Napja alkalmából megrendezésre kerülő Rio+20as konferencia komplementereként megjelenjen.

A kiállítás fenntarthatósági kérdéseket vet fel: tárgyalja a környezeti, társadalmi és gazdasági pilléreit is. A Túllövés Napja alkalmából tökéletes kiegészítőnek bizonyul a művészileg is kiemelkedő értéket képviselő kiállítás, mely látványos és beszédes installációival felhívja a figyelmet a környezettudatos életmód mibenlétére és szükségességére.

Gondolkodásra készteti a kiállítás szemlélőit, ugyanakkor kerülve a szájbarágós módszereket, hagyja szabadon gondolkodni és dönteni a látogatót azt illetően, hogy hogyan tehetünk lépéseket egyénileg és közösségi szinten a fenntarthatóbb életmód felé.

 

Goy Anna

Tükörben a Világ csapat

Források:

Tükörben a Világ

Green Growth Cascadia

Global Footprint Network

 

labnyom5

 

labnyom4



Bookmark and Share
ob_get_clean(), 'title' => 'Túllövés Napja - 2012' ); $tv['parentframeRT'] = strtr( $GLOBALS['ASM']->getDomainProperty( 'item_article.parentFrameID', $_SERVER['HTTP_HOST'] ), ':', '/' ).'/frame.php'; $GLOBALS['asmframe']['keywords'][] = 'tulloves_napja'; $GLOBALS['asmframe']['description'][] = 'Az emberiség ökolábnyoma számokban'; $GLOBALS['asmframe']['category'] = 'hulladekboltermek/hirek/okopack'; function encapsulate_item_article_1233_746804( $tv ) { require( ASM_GEN_FSROOT.$tv['parentframeRT'] ); } encapsulate_item_article_1233_746804( $tv ); ?>